Életem hajnala 39.fejezet

Döbbenetet lehetett leolvasni barátaim arcáról.Leolvasni?Csakhogynem megszólalt az a jól ismert érzés... Lola és Ashley szemében könnyek csillogtak és egy fanyar mosoly virított az arcukon.Kellan úgy vigyorgott mint egy eszement.Jack kikerekedett szemekkel bámult.Ha nem lenne ilyen hülye helyzet legszívesebben nevettem volna rajta.Selly és Taylor csak simán mosolygott de azért náluk is döbbent volt a hangulat.Jess... nem is tudom.Átlagos arckifejezése volt.Szerintem nem is tudta hogy miről van szó.Mindegy.Andy... róla szinte sütött az hogy legszívesebben kiugrana a bőréből.Aztán a tekintete elsötétült.
-Ez...-kezdte
-...csodálatos-Lola és Kellan
-...fantasztikus-Selly és Taylor
-...hihetetlen-Jack és Ash
-...váov-Jess =)
-...hogy képzelted?-A bátyám nem nézett rám.Egyenesen Rob felé menetelt aki értetlenül nézte.-Ő még csak tizenhét éves!Egy gyerek!Hogy képzelted?
-Andy...-szóltam közbe.
-Felcsináltad a húgomat!Na takarodj innen te...
-De Andy én...-Rob.Andy nem várta meg hogy befejezze.Az ökle előrelendült amit csak Rob orra bánt.Hangos reccsenést hallottunk és Rob AÚ kiáltását.
-Jézusom kicsim jól vagy?Rob nézz rám.Rob.
-Gyól vagyok Kadi.Benny idden.
-Egy frászt vagy jól.Eltört az orrod.Ash hoznál valami törölközőt?
-Persze.-Besietett a fürdőszobába és egy piros törölközővel tért vissza.Gyorsan beledobott pár jégkockát és Rob orrára tette.
-Köszi-Rob.
-Nincs mit-Ash
Eközben én a bátyámmal voltam elfoglalva.
-Andrew Hale.Mégis hogy a francba képzelted ezt?
-Megérdemelte.
-Nem vagyok már gyerek!El tudom dönteni hogy mit akarok.
-Nem nem tudod mert...
-Mert?Mert?Jól gondold meg hogy mit mondasz!
-Mert még csak tizenhét vagy és...
-És?A dokik azt mondták hogy nem lehet gyerekem nem rémlik?Hmm?Erre tessék.Nem fogom amiatt elvetetni mert a bátyámnak nem tetszik!Úgy akarom élni az életem ahogyan azt elképzeltem és nem úgy ahogy te mondod!Ne szólj bele!Leszarom azt hogy tizenhét vagyok!Ezt akarom és kész!Ha meg nem tetszik el lehet menni a bús fenébe.-a hasam fájni kezdett.Nem értem miért.Nem ettem semmit...
Andy elment mellettem és Rob mellé térdelt.
-Rob ne haragudj én sajnálom...
A világ elsötétült.
***
Nem emlékszem semmire.Vajon most mi történik?Emlékszem hogy Andy és Rob veszekedtek... Andy betörte Rob orrát... leordítottam Andy fejét hogy mégis hogy képzeli... aztán fájni kezdett a hasam és itt vagyok.Itt.De hol az az itt?Minden fekete.Nem fáj semmit.Fáj?Nem érzek semmit.Valahogy ismerős ez a megnyugtató feketeség.Nem tudom honnan.Általában mikor elájulok itt lebegek.Újra megkérdezem.Hol ez az itt?Az ébrenlét és az alvás között?Élet és halál között?De én nem akarok meghalni.Hiszen van vőlegényem családom és hamarosan gyerekem... tényleg... vajon hogy nevezzük majd el?Régen elgondolkodtam a neveken... ha fiú lesz természetesen Robert lesz az első vagy a második neve... a Patrick is szép név... Robert Patrick Pattinson... tetszik... nagyon is.De ha lány lesz?Liliann... de második név?Bianca?Liliann Bianca Pattinson.Tetszik.RPP és LBP.Cuki.
-Doktor úr ugye nincs semmi baja?
-Nézze Mr.Pattinson.Súlyos érzelmi sokk hatására előfordul az ilyesmi és...
Pár mondatfoszlány.Ennyi jutott el a tudatomig.Robert és talán Richards?Nem tudom.De mért nem tudok felébredni?Ugye nincs semmi baja a kicsinek?Ha elvetéltem abba én belehalok.Hallottam már olyanról hogy spontán vetélés de nem gondoltam volna hogy tényleg igaz.Milyen hülyeségeket beszélek.Nem vetéltem el.A gyerekem él, ép és egészséges.De ha nem?Ha mégis elvetéltem?Rob biztosan elhagy és egy életre megutál.Meg fog utálni.De hiszen szeret.Hogy utálna meg?Nem tudom... nem érdekel...

~Robert szemszöge~

Édes kicsi Cathy.Megfogom a kezét.Nagyon hidegek vékony ujjai.Szinte forog rajta a gyűrűje.Annyira békés.Néha elcsodálkozok rajta hogy hogyan lehet ennyire jó?Talán egy angyal?Ismertségünk első hónapjaiban tényleg elgondolkodtam rajta hogy isten küldte hozzám... hogy tudom ennyire szeretni?Hogyan?Erre nincs magyarázat.Ő a mellém kirendelt nő.Ez olyan mint a bevésődés.Nem lehet ellene tenni semmit.Még soha nem szerettem ennyire senkit.Soha.De aztán jött ő és minden megváltozott szánalmas életemben.Vajon hogy mondjam el neki?Emlékszik hogy miért történt?Annyira le lesz törve ha megtudja hogy elvetélt.Annyira örült annak a picinek.Sugárzott róla a boldogság.Megérdemelte volna hogy anya legyen.Hiszen annyira jó ember.Szerelmem teste összerándul egy kicsit.Beszélni kezd...
-Robert... Robert...
-Itt vagyok kicsim-picit megszorítom a kezét.Nem, nem ébredt fel.
-Robert Patrick Pattinson... hmm...
Édesem.Talán a baba nevén gondolkodik.Még tudat alatt is az anyaságra készül.Annyira sajnálom őt.
-Liliann... Bianca Pattinson...
Szegény kicsi menyasszonyom... Dr.Richards jött be.
-Doktor úr ugye nincs semmi baja?
-Nézze Mr.Pattinson.Súlyos érzelmi sokk hatására előfordul az ilyesmi és ugye Miss Hale-nek voltak korábbi problémái... az a golyó az alhasában nem tett jót... és mostmár sajnálom de... sokkal kevesebb az esélye a teherbe esésre...
Lehajtottam a fejem.Richards megveregette a vállam.
-Ne keseredjen el.Nem azt mondtam hogy lehetetlen hanem azt hogy kevés.
-Mégis mennyire?
-10-20%.
-Értem.
-Tényleg ne legyen elkenődve.Manapság sokan fogadnak örökbe.
-Köszönöm Doktor úr.
-Ez a munkám Mr.Pattinson.Viszlát.Majd még bejövök ellenőrizni Miss Hale állapotát.Jelen esetben eléggé bíztató.
-Köszönöm.
-Mint mondtam ez a munkám-jóságosan mosolygott és kiment.
Még egy pár percig néztem Cathy arcát.Mi lesz a felébred és megtudja?Biztosan ki fog borulni... sírni is fog... szegénykém... kegyetlen vele a sors.Mért pont vele?Amiken keresztül ment azok után megérdemelne egy kis boldogságot... ezek szerint mégsem.És mi van ha öngyilkos lesz?Nem.Cathy nem képes rá.Felállok és az ajtó felé megyek.
-Rob... hova mész?
Visszafordulok.Cathy bizonytalanul pislog rám.Odafutok hozzá és megölelem.
-Rob...-sóhajt egyet.
-Kicsim.Azt hittem nem fogsz felébredni.
-Jól van az orrod?
-Semmiség.
-Rob mi van vele?-a hasához kapott.
-Mire emlékszel?
-Ashleyéknél szilvesztereztünk mindenki elmondta hogy mi a fogadalma aztán Andy betörte az orrod.Aztán kiosztottam és utána semmi.Ja de.Te és Richard beszélgetése.Nem sok.Csak egy kis foszlány.De mondd már.
-Szóval.Elájultál és kórházba hoztunk.Kiderült hogy...

~Cathy szemszöge~

-... spontán vetélés.-A szerelmem kimondta azt a két szót amit ebben a pillanatban a legkevésbé sem akartam hallani.Zokogni kezdtem.
-Nem nem nem nem nem...-zokogtam
-Kicsim...-megölelt.A pulóverébe kapaszkodtam.
-Kérlek mondd hogy nem igaz.Mondd azt hogy nem igaz.Kérlek...-a végét suttogtam.
-Annyira sajnálom-a hangja elcsuklott
-Megtennéd hogy... egyedül hagysz egy kicsit?
-Ugye nem akarsz semmi őrültséget csinálni?
-Nem csak... nem szeretem ha sírni látnak.
-Tudom.Megyek.-megcsókolta könnyes arcomat-Annyira elmondhatatlanul szeretlek.
-Én is téged.-Robert kiment és én az ágyamra dőlve zokogtam... egészen addig amíg az álmok világában találtam magam...