Életem hajnala 29.fejezet

Ugrok pár napot az időben...

Az órám fél hétkor csörög.
-Na nee... szeptember 1... neeee...
Robbal megbeszéltük hogy ő fog a suliba vinni-hozni.Fél nyolcra itt van értem.Kislattyogtam a fürdőbe és lefürödtem.A ruhámat már előző nap kikészítettem.Egy fehér hosszúujjú felső és rá a halálfejes pink pólóm.Egy fekete magassarkú és egy Nici-s táska.A szemem kihúzva feketével egy kis spirál, parfüm és készen is voltam.Éppen időben.Csengetnek.Leszaladok a lépcsőn.Kinyitom az ajtót és szerelmem nyakába vetem magam.Nevetve csókol meg.
-Hiányoztam?
-Nem is tudod mennyire-kapok az ajka után.
-Kész vagy?
-Már csak te hiányoztál.Biztos hogy jó ötlet ez?
-Mi?
-Hogy te viszel a suliba.Nem félsz az őrült Robert Pattinson fan osztálytársaimhoz?
-Majd te leszereled őket.Harcos kis amazonom -mosolygott és megpuszilta a fejem búbját.
-Hát jó...-sóhajtottam-menjünk.
Kibaktattunk a kocsijához és beszálltunk.A sulit már előző nap megkerestük.Megmutattam neki hogy merre van.Elfuvarozott addig.Sőt...
-Ha gondolod megvárom veled a becsengetést.-még a kocsiban ültünk és egymás kezét szorongattuk.
-Nem kell.-nagyon féltettem őt az osztálytársaimtól.Szétszednék ha meglátnák.Én meg kaparhatnám sorban a szemüket... megborzongtam.
-Rosszul fogalmaztam.Megvárom veled a csengetést.Apelláta nincs.
-A te pólód bánja...
Nevetett.
-Cathy.Nem vagyok öt éves.Ne félts engem.Tapasztaltam már milyenek a rajongók.Vagy elájulnak vagy meg sem bírnak szólalni.Hidd el nekem-végigsimított az arcomon.Felemelte a fejem.
-Nyugi-mondta halkan és megcsókolt.Az ujjam a hajába túrt, az ő keze a felsőm alatt kalandozott.
-Szeretlek-suttogtam
-Én is szeretlek kicsim-suttogta ő is.
Gyors csókot nyomtam a szájára.
-Na gyere.Bedoblak az oroszlánverembe.-mosolyogtam
-Hajrá.-mosolygott őt is.
Kiszállt majd kisegített engem is.
-Minő lovagiasság... azt hittem ez már a középkorban kihalt.
-Bennem még tovább él-mosolygott
Kiszálltunk és besétáltunk a suli parkjába.Kis parkosított rész.Általában itt szoktunk lenni egy-egy lyukasórán.Leültünk egy padra.Alig volt itt egy pár ember.Rágyújtottam.
-Jajj de régen voltam itt.
-Igen.Tegnap-mosolygott.
-De előtte.-löktem picit oldalba.-Emlékszem egyszer Lolával meg pár osztálytársunkkal belógtunk ide üvegezni.
-Szóval most jön a nosztalgia rész?-fintorgott
-Ez az utolsó évem itt.Ki szeretném élvezni.
-Élvezd.Ki mondta hogy nem?
-Senki.Perpillanat ezt akarom élvezni.-megcsókoltam.-Szeretlek.
-Én is szeretlek.
Kisebb csókcsatába kezdtünk.
-Nocsak nocsak kit látnak szemeim.
Ijedten kaptam fel a fejem.
-Demi!-kiáltottam és a barátnőm nyakába vetettem magam.Delmeza Robbins osztálytársam.Vele fogok lógni egész évben.Mivel Lola egy évvel idősebb ezért ő már leérettségizett.Ő Lola és én nagyon jó csapat vagyunk együtt.
-Szia Cathy-mosolygott.
-Mi volt veled egész nyáron?Egy kukkot sem hallottam felőled.
-Görögország és Portugália ősökkel, Horvátország haverokkal, Ausztria vásárlás és ilyesmik.Na és veled?-Demi szülei egy Coca-Cola gyár igazgatói.Baromi gazdagok.
-Kerti medence, Drazsé, sztár-rokonság, igaz szerelem...-soroltam
-Mi?
-Háát... van mit mesélnem de előtte hadd mutassalak be a barátomnak.Delmeza Robbins, Robert Pattinson.-mutogattam kettőjük között.
-Szia-nyújtott kezet Rob.Demi megrázta
-Szia.
Leült mellénk és elhülyülgettünk.Mivel Demi is cigizik megkínáltam és rágyújtottunk.Eléggé érdekes megismerkedésünkön Demi nagyokat kacagott.
-És mi van azzal a sztárrokonság izével?
-Kristen Steward féltestvéreként nehéz az élet-nézegettem a körmeimet.-Bár ha az a ribanc nem lenne nem találtam volna Robra.
-Ribaaaanc?
-Majd mesélek-mosolyogtam majd meghallottam a csengőt.-Lejárt az időnk.Suli után találkozunk-csókoltam meg Robot
-Jó legyél.Ne indítsd igazgatóival az évet-mosolygott
-Azt a második napon szoktam kapni-mosolyogtam
Könnyes búcsút vettünk majd besétáltunk az osztályterembe.Természetesen egymás mellé ültünk.Demit már az első nap megismertem mikor idekerültem.Nagyon jó barátok lettünk.Aztán megismertük Lolát.Ez egy érdekes történet volt.Mikor ebbe a suliba kerültünk Lola mint a naagy felsős mindig szivatott minket.Aztán mi szivattuk be őt.Fejethajtva bocsánatot kért és mi hárman a legjobb barátnők lettünk.Sokat beszélgettünk róla.Demi elképedt azon hogy eljegyezték, két hónap múlva esküvő és babát vár.Amíg ezeken a dolgokon elmélkedtem szinte elment az egész nap.Sok régi ismerőssel találkoztam.Örültek annak hogy végre boldognak látnak.És hát a tanárok... egyenesen a nyakamba ugrottak.Még a tesitanárom is akivel egyformán utáltuk egymást.Az életem kezdett elrendeződni aminek nagyon örültem.

Mikor az utolsó óráról is kicsöngettek Demivel beültünk a parkba beszélgetni.Mikor az agyam is utolért hogy már fél három felhívtam szerelmemet.Szegénykém tiszta ideg volt hogy valami baj történt.Kölcsönös aggódás.Ez tetszik.A kis csigaházam kezdett Robert körül forogni.Talán túlságosan is...

-Cathy!Végre-szerelmem ideges.Vagy inkább csak túlságosan félt.Mint én reggel.
-Nyugi életem.Csak beszélgettünk Demivel.
-Aggódtam-magához ölelt.
-Látszott rajtad-visszaöleltem- nem vagyok öt éves.Ne félts engem-idéztem reggeli szavait.
Megcsókolt.Aztán elbúcsúztunk Demitől és hazafelé vettük az irányt.
-Milyen volt az első nap?
-Átlagos.Leszámítva azt hogy mindenki a nyakamba ugrott és gratulált hozzád.Biztosan jó ötlet volt bejelenteni?
-Jól tettük.Ne aggódj.-összekulcsoltuk ujjainkat.
Mikor hazaértünk lepakoltam a cuccaimat és átöltöztem.Megnéztem Drazsét és a nyuszikat.Nem sokat, de nőttek.Elméláztam.Milyen jó lenne ha lenne egy közös gyerekünk Robbal.Aztán a mérhetetlen szomorúság erőt vett rajtam.Próbáltam leküzdeni de a könnyeim utat törtek maguknak.Csak folytak lefelé a rezzüléstelen arcomon miközben Drazsét és a kölykeit figyeltem.Rob ezt nem láthatja rajtam.Kimentem a fürdőbe és arcot mostam.Nyugodj meg Cathy.Nyugi.
-Baj van édesem?
Ugrottam egyet.Robert a hátam mögött állt és engem figyelt.
-Persze-szipogtam
-Ne hazudj Cathy.Valami baj van.
-Nincs csak...
-Csak?
-Nem fogok hazudni neked.Semmi értelme.Olyan... szar most látni Drazsét.Rám emlékeztet.
-Miért?-kérdezte és közelebb jött.A fürdőkádam szélére ült és az ölébe húzott volna.Nem engedtem.
-Hadd mondjam végig.Utána úgy sem tudok majd állni.Az ilyen dolgok megviselnek.
-Annyira hogy semmi erőd sincs?-lehet hogy hülye vagyok de egy kis gúnyt véltem felfedezni a hangjában
-Te ezt nem értheted!-kiabáltam.-Nem élted át!Nem tudhatod mennyire szar érzés!-a sírás erőt vett rajtam és a földre estem.Robert felhúzott a padlóról és az ágyamra ültetett.Egy kisgyereknek éreztem magam / a méretem megvolt hozzá / akinek eltört a kedvenc játéka.Valahol belül az is voltam.Az anyai ösztönök éltek bennem.Mikor a dokim elmondta hogy nem lehet gyerekem valahol belül meghaltam.Meghalt egy részem amit már nem kaphatok vissza.Soha.
-Elmondod most vagy majd később?-kérdezte
-Most.Sokkal jobb lesz ha kidumáltam magamból mindent.Szóval ott tartottam hogy Drazsé.Kölykei lettek.Ez mind szép és jó csak hogy...
-Hogy?
-Nem lehet gyerekem és... ez most egy ideig rossz érzés és...- újult erővel kezdtem el zokogni.Rob a hátamat simogatta és közben nyugtató szavakat suttogott.Újra előjöttek a fájdalmaim amiket több éven keresztül próbáltam elnyomni magamban.Szinte mondhatjuk hogy újraéltem a múltat.Borzalmas volt.Aztán szépen lassan elaludtam.Az utolsó amire emlékszem hogy Robert ezt suttogja:
-Semmi baj nem lesz kedvesem.Megoldjuk valahogy.Aludj csak.Majd én őrzöm az álmod...