<3

ma már nem lesz friss de hoztam nektek egy-két verset.nem én írtam őket de nekem tetszenek.=)olvassátok őket.<3

Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem vissza fordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne
tudja mi is az a bánat.

"Hiányod betölti a teret
semmi nem marad rajta kívül.
Hétköznapivá válik a szenvedés,
minden öröm lassan kihűl.
Milyen hiábavaló is az egész!
A fájdalom jelenti az életet."

Ess essőcsep..
.
Ess essőcsep
ess neki a földnek
s verd jól össze
verd ki belőle
azt amit tett
amit tett az embernek
.
Ess essőcsepp
ess neki a földnek
megalázott minket
gyáván az embereket
eszközei a természetnek
segitsetek.
.
Ess essőcsepp
ess neki a földnek
s havaddal,jegeddel
mocskos vizeddel
hoz létre fekete sarat
s abba folycsad.
.
Ess essőcsepp
ess neki a földnek
s rá száz ütést mérjél
mintha fájó vessző lennél
vagy forró tű módjára
hasits a húsába.
.
Ess essőcsepp
ess neki a földnek
s verd jól össze
verd ki belőle
azt amit tett
amit tett az embernek.

~~~

Ajtók,falak,mocskos,repedt ablakok,
halkassátok mily keservesen nyomorúltúl jajgatok.
Nekem már csak ez maradt,
hogy a süket semminek panaszoljam bánatomat.
Árva könnyeimet magam itatom fell,
sirásom csak a szendergő csendet ébreszti fel.

Ugyanmár!Hit, költészet, álmok,ez mind nem elég,
rokon nyomorék kell,kinek foghatom kezét,
kinek nyakába borúlhatok,
s végeérhetlenűl bánatosan zokoghatok.
De egyedűl vagyok,senkim sincsen,
na ehez szólj hozzá te nagy Isten!

Fiatal vagyok,az élet rajtam élesiti kését,
s nincs,nincs meleg sziv,melybe dideregve bujhatnék.
Egyedűl kell álnom hóban,fagyban,
egyedűl kell áznom savas viharban.
S én ázok,fázok,magánytól reszketek,

~~~

Átsírtam én az éjszakákat,
a bánat feldúlta lelkemet,
pedig aludni vágytam,
és álmodni Veled.

Most láz égeti testemet,
már lehunynám szememet.
Végleg lehunyni vágyom,
és álmodni Veled.

A hajnal ébren nem talál már,
siratni fognak engemet,
de Te tudni fogod,
hogy csak mélyen alszom,
és álmodom Veled...

~~~

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

~~~

Emberi törvény:
kibírni mindent,
s menni, menni
mindig tovább,
még akkor is, ha
nem élnek már
Benned: remények és csodák.

~~~

Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.

~~~

Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok

Figyelj! – mert egyszer meghalok…
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.

Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még… - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok

~~~

Süketnek tettetem magam.
Hallgatok.
Némán múlik az idő, tétován
rajzanak ki a percek.
Figyelem, ki merre lép.
Suttognak mögöttem.

Eltűnök a rengeteg
szétdobált szó között.
Összeszedem, rendszerezem,
újrateremtem, ami holt.
Csak magam számára
építem újra fel.

Halottaskocsi zúg az utcán
kereke csikorog,
mint bús fogaim, ahogy
a bánatot őrlik.
Nyelvemen az álmok
keserű íze.

Keskeny ablakomon pókháló.
Legyek gabalyodtak
bele, mint elmém
sűrű sugarába a gondolatok:
hogy létezem-e, vagy csupán
magam számára vagyok.

~~~

Meghaltál, én eltemettelek
és többé semmiben nem kerestelek.

Meghaltál, én eltemettelek
hagytam, hadd menj, elengedtelek.

Az idő tovahull, mint zápor szakad
homlokomra hull minden szavad.

Repül, zenél, szalad a szó
elmondtad mind, mi elmondható.

Csended magány, halott pillanat
hazudtál, hogy megalkossalak.

Meghaltál, én eltemettelek
többé már nem kereshettelek.

Meghaltál, és hamvasztottalak
többé sehol nem találtalak.