Életem hajnala 45.fejezet

Öt hónappal később...

-Biztosan jó ötlet ez?-kérdeztem.
-Nem lesz semmi baj.Anyu mélységesen megbánta amiket tett, és mégis csak unokája lesz.
-Hát jó.
-Na gyere.Indul a gépünk.
Újra Londonba tartunk... muszáj... sajnos... de hát a boldog nagyszülőknek látniuk kell a leendő menyüket.Na meg persze az egyre jobban gömbölyödő pocimat... édes kicsi fiam... annyira szeretném már tudni hogy milyen lesz... igaz még az sem biztos hogy fiú lesz... én örülnék neki.Egy kicsi Robert a karjaimban.Egy darab belőlünk.A névötletek még mindig ugyanazok... Liliann Bianca Pattinson és Robert Patrick Pattinson.Szerelmemnek is tetszenek... csodás.
-Hé.Jól vagy?-fogja meg a kezem
-Persze csak... elgondolkodtam.
-Szabad tudnom hogy min?
Elkezdtem simizni a hasam.Elmosolyodott.
-Figyelj... ha anyu valamit mond, vagy tesz ami neked nem tetszik akkor azonnal szólj.Oké?
-Oké.
-De ugye ez nem csak olyan oké, hogy oké te hülye állat fogd már be?
-Nem, nem olyan oké, csak fogd már be te hülye állat-mosolygok.Megcsókol.
-Befogtam.
-Ajánlom is.
És újra a gondolataimba merültem.Vajon Clare most hogyan fog hozzám állni?Hiszen a legutóbbi találkozásunkkor majd nem hogy leribancozott.Jó, nem tette meg de közel volt hozzá.Szerintem nem szeret.Nem szeret?Egyenesen gyűlöl, és csak Rob kedvéért akar velem jópofizni.Na meg Patrick miatt.Az unoka jöhet de az anyja...
Megfogta a kezem.
-Le kéne szállni.
-Már itt is vagyunk?De hát csak most szálltunk fel.
-Csipkerózsikám... elaludtál kicsim.
-Tényleg?Ó baz... illetve bocs.Unalmas lehetett.
-Nem volt az.Édeses hortyogtál.
-Horkoltam?Jézus...
-Nyugi... csak én hallottam.
-Akkor oké.
Kézenfogva lesétáltunk a gépről, ahol az újdonsült sógornőim vártak minket.Lizzyvel úgy csapódtunk egymásnak mint egy mágnes.Persze csak óvatosan.De... létezik visítozó mágnes?
-Ááááá annyira hiányoztál-visította.
-Te is nekem.Ááááá- öhm... igen... rég láttuk egymást.
Vickyvel ugyanez.Hogyan tudtam élni eddig nélkülük?Rejtély.Két kelekótya kis sógornőci akikkel nagyon nagyon bírjuk egymást.Plusz egy após aki rajong értem.A szerető férfi akinek hamarosan a felesége leszek... és az anyós aki utál.De... kibírom.Legfeljebb csak akkor beszélek vele ha muszáj.És most muszáj lesz... sajnos.
A kocsiban ülünk, és róla beszélgetünk.
-És kislány kisfiú vagy meglepetés?
-Meglepetés.-mosolyogtam.
-Remélem lány leszel.-simogatja Lizzy a hasamat.-Anyukád már nem bírja a sok vásárlást.Szerintem kiöregedett...
-Anyád!Illetve Lizzy.Ne feleselj a sógornőddel.
Egy rúgást éreztem.A hasamra pillantottam.Szóval ez az.A kis focista jelölt első rúgásai.Elmosolyodtam.
-Baj van?-kérdezte Rob.Megfogtam a kezét és a hasamra tettem.
Tudtam hogy ő is érzi azt amit én.A szülői örömök.Belefeledkeztünk egymás tekintetébe.A szememben könnyek csillogtak.Letörölte őket.
-Most mi van?-Liz
-Nem tudom.-Vic.
Feleszméltem.Megfogtam a kezüket és szintén a pocimra raktam.
-Óóó-az a sokatmondó óóó... =)
Büszkén mosolyogtam rájuk.Aztán már mindenki vigyorgott... aztán nevetni kezdtünk... és nevettünk... és nem vettük észre hogy már tíz perce a ház előtt állunk... a kínok háza / legalábbis nekem /.Kiszálltunk, kivettük a bőröndöket és bementünk a házba.
-Catherine újra itt!Minő meglepetés!-Richard mosolyogva ölelésre nyitja a karjait.Finoman belebújok... mintha az apámat ölelném... Richard az én második apám...
-Szia...
-Hogy vagy?
-Tűrhetően.
-És hogy van az unokám?
-Gyakorol a foci-edzéseire.-mosolyogtam.
-Szóval bekukacosodott?
-Azt még nem tudjuk.Meglepetés lesz.De én fiút szeretnék.Egy kis mini-Robertet.
-Ehhez nem tudok mit hozzászólni.Majd kiderül.
-Bezony.
Rob eközben felvitte a bőröndöket az emeletre.Richarddal még mindig fogjuk egymás kezét.Mosolyogva néz minket.
-Na de apu... máris lenyúlod a menyasszonyom?
-Csak kölcsönvettem.-Rob átöleli a derekamat.Clare lehajtott fejjel jön le az emeletről.
-Szia anya-mondja Rob.
-Robert!-lefut és magához öleli Robot.-Nézd én annyira de annyira sajnálom...
-Ezt ne nekem mondd.-mondja szigorúan.Rám néz.Elindulok felé.Finoman megszorítja a kezem.
-Helló-nyögöm ki szégyenlősen.
-Cathy-megölelt.Egy pillanatra nem kapok levegőt, de aztán elenged.-Annyira sajnálom én nem tudtam hogy...
-Felejtsük el.
-De...
-Felejtsük el-ismétlem meg egy szégyenlős mosoly kíséretében.Újra megölel.Valahogy még mindig nem érzem azt hogy az anyámként tudnám szeretni őt... de igyekszem... nagyon nagyon igyekszem... és talán sikerülni fog... talán...
-Kérsz valamit inni?Kávé?Öhm illetve azt mégsem.Gyümölcslé?
-Kérek.Köszönöm.
Rob magával húz és leültet a kanapéra.Átkarolja a vállam.A vállára hajtom a fejem.
-Büszke vagyok rád-suttogja.
-Nagyon nehéz volt.
-De megtetted.Innen már csak könnyebb lesz.
-Remélem.
Elbeszélgettünk a boldog nagyszülőkkel, és kaptak képet a kicsiről.Egy mini-Rob.Édes kisfiam.Aztán Richard elhívta Robot egy kis beszélgetésre.Pasisarok.Tökéletes.Kicsit feszélyezett hogy kettesben maradtam Clare-rel... hiszen mit mondjak neki?Kösz hogy tönkeretted a kapcsolatunkat?Passz...
-Cathy... ha megkérdezek valamit, és megkérlek hogy válaszolj őszintén, és utána megkérlek egy dologra akkor megteszed?
-Attól függ...-vajon most kéri azt hogy szálljak le Robertről?
-Szóval... látszik rajtad valami... amit nem tudok megfogalmazni hogy mi az... de nagyon látszik rajtad egy érzés... egyfajta megvetés... és csak találgatni tudok hogy ki iránt de nagyon valószínű hogy Robertet veted meg ennyire... szóval áruld el nekem hogy csak érdekből vagy vele?
-Mi?Ezt... ezt mégis hogy képzeli?
-Cathy ne tagadd.Látszik rajtad.
-Nincs mit letagadni! -itt már kiabáltam.-Tiszta szívemből szeretem Robot!Maga szerint talán érdekből mondom el neki egy nap háromezerszer hogy szeretem?Érdekből vagyok terhes?Érdekből vagyok a menyasszonya?Érdekből csinálom ezt az egészet?Jó duma volt hogy sajnálja.-befutottam Rob szobájába és csak sírtam és sírtam...

~Robert szemszöge~

Kiabálás.Ajtócsapódás.Zokogás.Befutok a nappaliba.Anya ül ott egyedül és baromira elégedett képet vág.
-Itt meg mi történt?
-Ja semmi semmi... megkapta amit érdemel.
-Anya... mit mondtál Cathynek?
-Megkérdeztem tőle hogy csak érdekből van-e veled.
-Anya... kösz szépen.Ezt... ezt most megcsináltad-elindultam felfelé a lépcsőn-Ha nem lesz unokád köszönd magadnak.-Felérek a szobámba.Cathy a kagylófotelben ül és a térdére hajtja a felét.Zokog.Letérdelek elé.
-Kicsim...-összerezzen.Nagy kék szemeivel az arcomat pásztázza.Felülök mellé és az ölembe húzom.A vállamon sírja ki magát.
-Nem mehetnénk haza?-kérdezi szipogva.
-A ma esti járatot törölték.Csak a holnap reggelivel tudunk elmenni.Annyit kibírsz itt vagy menjünk szállodába?
-Kibírom.-mondja halkan.Megpuszilom.
-Gyerek.Késő van.Aludni kéne.
-Jó... fogat mosok-bevonul a fürdőbe.Egyszer még megölöm az anyámat...
Cathy mellém fekszik.Magamhoz ölelem és mélyeket lélegzem a hajából...
-Azért jól vagy... vagytok?
-A körülményekhez képest jól.Még mindig gyakorol.
-Micsoda?
-A foci-edzésekre...
Nevetek és megcsókolom.
-Annyira szeretlek.
-Én is téged.