Rita emlékére...

Május vége egyben egy élet vége is volt. Rita itt hagyott minket.
A blogom révén kerültünk kapcsolatban, és csak msnen beszéltünk, de egyből belopta magát a szívembe, ez a cserfes lány :) egyből a blogokra terelődött a szó, és megdicsért... ez volt életem első dicsérete, nagyon jól esett, főleg egy idegen szájából.
Most pokolian fáj. Pokolian fáj, mert tudom, hogy nem ezt érdemelte. Élhetett volna, lehetett volna családja, igaz barátai, szerelme, minden ami csak egy életben fontos lehet. 16 éve alatt többet volt kórházban mint otthon, és végül a rák okozta a vesztét. Ritával eltávozott közülünk egy olyan személy, aki bárkit, bármikor fel tudott vidítani, boldog volt, és még a halál szélén is mosolygott. Azt mondta jobb lesz így, de a szíve mélyén ő is tudta, hogy hazudik. Élni akart, küzdött, minden erejével, de a betegség végül győzött, és Rita meghalt.
Pokolian fáj. Mert én ma még beszélhettem volna vele. Beszélni is akartam, amíg lehet, de nem tudtam neki elmondani, amit akartam. És milyen sok mindent akartam elmondani! Elmondani, hogy talán ő volt a leghűségesebb olvasóm, hogy az ő kommentárjai hatottak meg a legjobban, hogy vele lettem talán a legjobb kapcsolatban... és hogy ne adja fel, mert jó élete lesz, és minden megoldódik... el akartam neki mondani, hogy szeretem, hogy nagyon hiányozni fog, de ezt már nem tudom megtenni... ő már soha nem jön vissza, és én ezzel a tudattal hajtom álomra a fejem... gyáva voltam, megtehettem volna, de nem tettem, és már késő. Most mindenről ő jut eszembe. Minden rá emlékeztet. Minden egyes fűszál, minden homokszem, minden gondolatom Rita körül forog... élhetett volna, nem is keveset, de a sors keze lecsapott... és már nem tudom neki elmondani, hogy mennyire szerettem, szeretem, és szeretni is fogom.
Már ő is jegyet váltott a túlvilágra...
Azt mondják, hogy nem egyszer halunk. Ha valaki eltávozik, egy kis részünk vele megy, és elkíséri az útján. Nos akkor nekem már nagyon sok részem elment.
Ismertem egy lányt, más volt mint a többi... mások a halál szélén állva sopánkodnak, imádkoznak, az ügyeiket intézik, de ő nem... ő csak vigyorgott.
Rita, nagyon hiányozni fogsz. Utállak, amiért itthagytál.
Szeretlek<3